Másnap reggel ismét látogató érkezett. Ezúttal apám jött be, de vele volt Dr. Raviole is. Apám arca még komorabb volt, mint előző nap.
– Mia, van valami, amit el kell mondanunk – kezdte apám. – A hipnózis során említett tetoválás segített azonosítani valakit. De nem azt találtuk, amit vártunk.
– Miről van szó? – kérdeztem nyugtalanul.
Dr. Raviole folytatta. – A tetoválás egy fiatal nőhöz tartozik, aki nagyjából veled egyidős. Ő is része a Galfinni családnak, de egyben a Greco-ké is. A neve Leila Greco.
A szívem hevesen vert. – Greco? Ez hogyan lehetséges?
Apám mély levegőt vett, majd lassan elkezdte elmondani a történetet. – Mia, van valami, amit eddig nem mondtunk el neked. Az igazi apád Paulo Greco, és sajnos ő Peter bátyja. Anyádat 15 évesen megerőszakolta, és így születtél te. De én,, soha nem tettem különbséget közted és a húgaid között. Bár Vivien szintén Pauloé, de azt nem tudjuk, hogyan történt.
Ez a sokkoló információ összezavart és megrémített. – És Leila? Mi köze van mindehhez?
– Leila Paulo Greco lánya egy másik kapcsolatból. Valószínűleg nem is tudja, hogy rokonságban áll a Galfinikkal – válaszolta apám. – De az, hogy ő volt ott azon az éjszakán, mindent megváltoztat.
– Miért tette volna ezt? – kérdeztem kétségbeesetten. – Miért bántotta anyát?
Dr. Raviole megszólalt. – Még nem tudjuk az indítékait, de az biztos, hogy valamiért fontos volt számára az a támadás. Talán valaki manipulálta, vagy saját indítékai voltak.
Apám szomorúan nézett rám. – Mia, bonyolultabb a helyzet, mint hittük. És Peter... Petert is egy nehéz titok veszi körül, amiről még nem tud. Ez az oka annak, hogy a családja folyton bántja és kínozza.
Az információk áradata szinte elviselhetetlen volt. A családom titkai mélyebbek és sötétebbek voltak, mint valaha gondoltam. De most már tudtam, hogy van valami nagyobb összefüggés, ami mindent megmagyarázhat.
– Mit tehetünk most? – kérdeztem elkeseredve.
Apám szilárdan nézett rám. – Kiderítjük az igazságot, Mia. Megtaláljuk Leila-t, és megtudjuk, miért tette, amit tett. És tisztázunk téged a vádak alól. Nem adhatjuk fel.
Időközben Brumi is beesett. Nagyon zilált volt és fáradt, aggodalmakkal teli. Nem szólt nagyon semmit, csak köszönt apának és Dr. Raviolenak, aztán leült és szótlan maradt, míg apámmal elköszöntünk egymástól. Egyszerre rengeteg érzés keringett bennem, de csalódás apám felé egy szál sem. Ugyanolyan egyenesen és őszintén beszélt velem, ahogy mindig. Nem érdekel ki az igazi apám, nekem ő az apám, Pedro Gross. Egyéb vágyam nincs a vérszerinti apámmal szemben, csak annyi, hogy kapja meg a méltó büntetését és hagyjon minket békén.
Apáék végül elindultak haza. Az újabb információk csak tovább bonyolították a helyzetet, de nem adhattuk fel. Apám és Dr. Raviole távozása után Brumi mellettem maradt, és együtt próbáltuk feldolgozni a hallottakat.
– Mia, mindig is erős voltál – mondta Brumi. – Tudjuk, hogy most nehéz, de ne feledd, hogy nem vagy egyedül. Én, Peter és apád mind itt vagyunk melletted.
Bólintottam, és próbáltam összeszedni a gondolataimat. Tudtam, hogy most van szükségem minden lehetséges erőre és kitartásra, hogy kiderítsem az igazságot, és tisztázzam a nevemet.
– Brumi, tudom, hogy neked is nehéz lehet ezekkel a titkokkal szembenézni – mondtam halkan. – De köszönöm, hogy itt vagy velem, és hogy mindig mellettem vagy.
Brumi sóhajtott egyet, majd komoly arccal nézett rám. – Mia, sosem hagylak magadra. Tudom, hogy most még nagyobb szükséged van rám és a többiekre. De ne aggódj, minden áron kiderítjük az igazságot, és visszahozzuk a béke és a nyugalom családunkba.
Az elszántság és a támogatás, amit Brumi és a többiek mutattak, megerősített abban, hogy nem szabad feladnunk. Felkészültünk az útra, ami előttünk állt, és tudtuk, hogy bármi is történjék, együtt legyőzhetjük az akadályokat.
Ahogy az éjszaka sötét leple leereszkedett Bécsre, a remény lángja még mindig lobogott bennem. Tudtam, hogy az út nehéz lesz, de nem hagyhatom abba. A családom és a szeretteim érdekében, minden áron meg fogom találni az igazságot, és vissza fogom hozni a békét és a nyugalmat az életünkbe.