Apa!
Ahogy Brumi távozott, a szívemben egyre erősebb lett az eltökéltség. Nem adhattam fel, nem hagyhattam, hogy a családom sötét titkai örökre elzárjanak az igazság elől. Másnap ismét bejött egy őr, és szólt, hogy újabb látogatóm érkezett. Ezúttal apám volt az.
Az apám arca komor volt, szemei mélyén láttam az aggódást és a fáradtságot. Az utóbbi időben rengeteget öregedett, rengeteget fogyott. A magas és nagyon harcedzett, délceg apám romokban van. Amikor leült velem szemben, mély levegőt vett, mintha hosszú és nehéz beszélgetésre készült volna.
– Mia – kezdte, de a hangja megtört. Láttam rajta, hogy próbálja összeszedni magát. – Tudnod kell, hogy mindent megteszünk, hogy kiderítsük, mi történt. De most valami nagyon fontosat kell mondanom neked.
– Mi az, apa? – kérdeztem félve. – Mi van anyával és Heidivel? Miért nem mond senki semmit?
– Anyád stabil állapotban van, de még mindig nem tért magához – mondta halkan. – A piciről egyelőre nincs hír. És Heidiről... nos, még mindig nem találták meg.
Ezek a szavak mélyen belém martak. Anya kómában, a pici sorsa ismeretlen, és Heidi eltűnt. Az aggodalom teljesen eluralkodott rajtam.
– Apa, mi történt azon az éjszakán? Miért nem emlékszem semmire? – kérdeztem kétségbeesetten.
Apám mélyen a szemembe nézett, és láttam rajta, hogy valami nagyon nehéz dologra készül. – Mia, van valami, amit tudnod kell. A családunk múltja sötét titkokkal terhelt. A Galfinnik és a Brücherek között régóta fennálló viszály miatt sok mindent titkoltunk el előled.
– Miről beszélsz? – kérdeztem remegve.
– Azon az éjszakán, amikor anyádat megtámadták, valaki a családunkból árulónak bizonyult. Nem tudjuk, ki volt az, de az biztos, hogy belső ember volt. Valaki, aki tudta, hogy mit csinál – mondta apám keserűen. – És az emlékeid... nos, lehet, hogy szándékosan törölték őket, hogy megvédjünk téged vagy hogy elrejtsenek valamit.
– De miért engem gyanúsítanak? – kérdeztem kétségbeesetten.
– Mert te voltál az egyetlen, aki a helyszínen volt, és nem emlékszel semmire. Az emlékeid törlése, ha ez történt, még gyanúsabbá tesz téged – mondta apám. – De tudom, hogy nem tehetted. Azért jöttem ide, hogy elmondjam, hiszek benned, és mindent megteszek, hogy tisztázzalak.
Apám szavai megkönnyebbülést és reményt hoztak. Tudtam, hogy nem vagyok egyedül, és hogy van esélyem kideríteni az igazságot. De ahhoz, hogy ez sikerüljön, össze kellett szednem minden bátorságomat és elszántságomat.
– Köszönöm, apa – mondtam halkan. – Én is hiszek abban, hogy kideríthetjük az igazságot.
Az apám bólintott, majd felállt. – Most el kell mennem, hogy tovább dolgozzak az ügyön. De tudd, hogy nem vagy egyedül. Brumi és Peter is melletted állnak, és mi mindent megteszünk, hogy megtaláljuk Heidit és visszaállítsuk a rendet.
Ahogy apám távozott, újabb erőt éreztem magamban. Tudtam, hogy nehéz út áll előttem, de most már volt célom és támogatásom. Brumi, Peter és az apám mellett talán sikerülhet. És bármi is történt azon az éjszakán, meg fogom találni az igazságot. Nem hagyom, hogy a családom titkai örökre eltemessenek minket.
A napok lassan teltek, de a látogatások és a beszélgetések újabb darabkákat adtak a kirakóshoz. Péter felépülése lassan haladt, de legalább biztonságban volt. Brumi minden erejével próbált támogatni, miközben az apám is mindent megtett, hogy kiderítse az igazságot.