Petert ellátták a kórházban,de gyorsan el is tűnt onnan. Írt egy gyors üzenetet barátainak hogy el kell hagynia a várost mielőbb. Találkozóra hívta őket, oda ahol még gyermekkorukban olyan gondtalanul játszottak.
Az erdő szélén, ahol a fák suttogása keveredik a távoli város zajával, négy barát áll össze egy utolsó találkozóra. A nap már lemenőben, és az esti szürkület lassan borítja be a tájat. Peter, Mia, Basil és Petra egymásra néznek, tudva, hogy ez az utolsó pillanat együtt.
**Peter:** (suttogva) Köszönöm nektek mindent. Nem tudom, mikor látjuk egymást újra, de ne feledjétek, mindig a szívemben maradtok.
**Mia:** (könnyekkel a szemében) Peter, nem hagyhatnád itt magunkat. Nem tudom elképzelni az életet nélküled.
**Basil:** (meghatottan) Testvér, bármerre visz az út, mindig számíthatsz ránk. Ne feledd, a barátságunk örökké tart.
**Petra:** (remegő hangon) Vigyázz magadra, Peter. És... és ha valaha is szükséged lenne ránk, csak egy szót kell mondanod.
A csend betölti az erdőt, ahogy a barátok megölelik egymást, egy utolsó, hosszú búcsút véve. A levegőben ott lüktet a búcsú fájdalma és a közös emlékek súlya.
Ahogy a barátok elválnak, a távolból egy alak közeledik feléjük. Vincent Brücher, a Brücher család feje, dühösen lép ki az árnyékból.
**Vincent:** (mérgesen) Peter! Tudtam, hogy itt leszel. Most már végezni fogok veled!
A barátok megdöbbenve néznek Vincentre, de Peter lép előre, szembenézve sorsával.
**Peter:** (határozottan) Menjetek, gyorsan! Én elterelem őket.
Mia, Basil és Petra haboznak, de Peter tekintetében nincs kétség: menniük kell.
**Mia:** (sírva) Peter...
**Peter:** (megszakadt hangon) Menjetek!
A barátok futásnak erednek, és Peter egyedül marad Vincenttel és az ő embereivel. A hajsza heves, de Peternek, aki már sokszor menekült az életében, sikerül elkerülnie őket, és eltűnnie az erdő sűrűjében.
A távolban Mia, Basil és Petra megállnak, visszanézve az erdő felé, ahol barátjuk, Peter, az ismeretlenbe tűnt. Szívükben örökké izzó sebet hagyva, tudják, hogy az életük már sosem lesz ugyanaz nélküle. A barátságuk és a szeretetük örökké élni fog, de Peter hiánya mély űrt hagy maga után.
**Mia:** (suttogva) Vigyázz magadra, Peter.
**Basil:** (elgondolkodva) Egy nap, talán egy nap...
**Petra:** (reménykedve) Visszatér hozzánk.
A nap teljesen lenyugszik, és az éjszaka leple alatt Peter, a rejtélyes képességekkel rendelkező fiú, aki most már száműzött, egyedül folytatja útját, bújkálva és kínok között,testileg é lelkileg is, de soha nem feledve azokat, akiket szeret.
Az erdő sűrűje a menedéke, de a szívében mindig ott ég a vágy, hogy visszatérjen barátaihoz. Tudja, hogy a harc még nem ért véget, és hogy egy nap talán eljön az az idő, amikor ismét együtt lehetnek, és szembenézhetnek mindazzal, ami rájuk vár. Az éjszaka csendjében, a fák között egyedül, Peter elhatározza, hogy bármi is történjen, nem adja fel a reményt.