Apa végre meglátogatott
A villa csendjét az elmúlt hetek alatt csak a húgaim, Deizi és Vivi halk suttogása törte meg. Heidi három hónapja, Peter pedig két és fél hónapja eltűnt, és a házban egyre nagyobb volt a feszültség. Anyám, Serena, kómában feküdt, miután összeesett és beütötte a fejét. A sérülései súlyosak voltak, de csodával határos módon a baba életben maradt.
Egy nap, két héttel az utolsó találkozásunk után, apám végre megjelent a Galfini házban. Az érkezése feszültséget keltett az amúgy is feszült légkörben. Az ajtóban állva körülnézett, és a szemeiben láttam a kétségbeesést.
– Mia – mondta halkan, amikor meglátott, és felém indult.
– Apa – suttogtam, és gyorsan hozzá siettem, hogy megöleljem.
Ám mielőtt még elérhettem volna, a ház többi lakója észrevette őt. Angelo bácsikám, Anyus testvére, hirtelen előbukkant a szalonból. Szemei haragtól lángoltak, és azonnal apám elé lépett.
– Mit keresel itt, Pedro? – kérdezte élesen, és már nyúlt is a zakója alatt megbúvó késhez.
Apám arca megkeményedett. – Azért jöttem, hogy meglátogassam a családomat. Jogom van itt lenni.
Angelo azonban nem hallgatott a szavakra, és dühösen nekirontott apámnak. A két férfi hamarosan heves verekedésbe kezdett. Az öklök csattogása, a bútorok recsegése és a családtagok rémült kiáltásai betöltötték a hatalmas teret.
– Állj! Hagyjátok abba! – sikoltottam, de a hangom elveszett a káoszban.
Nagyanyám, Elena, hamarosan megjelent a színen, és egy hűvös pillantással véget vetett a verekedésnek. – Angelo, elég volt! Pedro, te is! – mondta szigorúan, és mindketten megálltak, de az ellenséges pillantások továbbra is ott feszültek közöttük.
– Ez nem old meg semmit – folytatta Elena. – Van elég problémánk anélkül is, hogy egymást ölnénk.
Apám nehezen vette a levegőt, de egy bólintással jelezte, hogy megértette. Angelo visszalépett, de a harag még mindig érezhető volt minden mozdulatában.
– Mia, gyere velem – mondta apám, és elindult a villa egyik csendesebb részébe. Követtem őt, próbálva feldolgozni a történteket.
Egy eldugott szalonban álltunk meg, ahol apám végre leült, és próbálta visszanyerni a nyugalmát. – Heidi és Peter... még mindig semmi hír? – kérdezte fáradtan.
Megráztam a fejem. – Nem, apa. És anya... még mindig kómában van. De a baba életben maradt.
Apám szemeiben könnyek csillantak. – Ez egy csoda. Serena mindig is erős volt, és tudom, hogy harcolni fog, hogy visszatérjen hozzánk.
Ahogy ott ültem apám mellett, éreztem, hogy a családunk összetartása most minden eddiginél fontosabb. A villa falai között a feszültség továbbra is érezhető volt, de a remény halvány fénye ott pislákolt a sötétségben. Tudtam, hogy a nehézségek ellenére is küzdeni fogunk, és együtt meg fogjuk találni a megoldást minden rejtélyre.
Ahogy ott ültem apám mellett, a kérdések egymás után záporoztak az agyamban. Nem bírtam tovább visszatartani őket.
– Apa, hol voltál az elmúlt két hétben? És hogy-hogy nem tudsz senkiről semmit? – kérdeztem halkan, de érezhetően aggódva.
Apám mélyet sóhajtott, és egy pillanatra lehunyta a szemét, mielőtt válaszolt volna. – Mia, próbáltam minden követ megmozgatni, hogy információkat szerezzek Heidi és Peter eltűnéséről. Bejártam a várost, beszéltem régi barátokkal és informátorokkal, de sajnos semmi nyomra nem bukkantam. Ez a helyzet teljesen tanácstalanná tesz.
– De miért nem szóltál nekem? Miért nem mondtál semmit? – kérdeztem szemrehányóan.
Apám a szemembe nézett, és láttam rajta a fájdalmat. – Nem akartalak még jobban megterhelni. Tudom, hogy most is elég nehéz neked. De hidd el, minden tőlem telhetőt megtettem, és továbbra is mindent meg fogok tenni, hogy megtaláljam őket.
– Értem – mondtam csendesen, de a szívemben még mindig éreztem a bizonytalanságot és az aggodalmat.
Apám megfogta a kezemet. – Mia, tudom, hogy nehéz, de ne add fel a reményt. Heidi és Peter meg fogják találni a hazautat. És Serena... ő is vissza fog térni hozzánk. Csak idő kérdése.
Bólintottam, de a szorongás nem csillapodott. A villa falai között visszhangzó csend és a családunkban uralkodó feszültség továbbra is érezhető volt. De tudtam, hogy apám itt van, és együtt fogunk szembenézni a kihívásokkal, bármennyire is nehéz legyen.
Apám egy pillanatig csendben maradt, majd sejtelmesen megszólalt:
– Mia, van valami, amit tudnod kell. Az elmúlt időszakban kezdtem el felfedezni néhány furcsa rokoni szálat köztem és Vincent Brücher között. Ez talán megmagyarázza, miért ellenzik ennyire a kapcsolatodat Brumival.
– Micsoda? – kérdeztem döbbenten. – De mit jelent ez pontosan?
– Még nem mondhatok konkrétumokat, mert magam sem tudok mindent biztosan. De úgy tűnik, az idősebb generációk titkai most kezdenek felszínre kerülni, és lehet, hogy ezek a titkok több mindent megmagyaráznak.
Mielőtt tovább beszélhettünk volna, az ajtó kitárult, és Deizi és Vivi rohantak be a szobába. Az arcuk felragyogott, amikor meglátták apát.
– Apa! – kiáltották egyszerre, és odafutottak, hogy megöleljék.
Apám mosolyogva ölelte meg őket, és láttam, hogy a jelenlétével mennyi örömet okoz nekik. A pillanat azonban nem tartott sokáig, mert a következő percben Alonso, Anyus másik bátyja, lépett be a szobába.
– Mit keresel itt, Pedro? – kérdezte hűvösen.
Apám lassan felállt, és a húgaim elé lépett. – Beszélnem kell a családommal. Ez nem a te dolgod, Alonso.
– De igenis az én dolgom, amikor a család békéje forog kockán. Nem vagy itt szívesen látott vendég – mondta Alonso hidegen, és a szeme villámokat szórt. – Távozz most, mielőtt még több bajt okozol.
A húgaim értetlenül néztek körül, és láttam rajtuk, hogy félnek a kialakuló helyzettől.
– Alonso, kérlek, nyugodjunk meg – próbáltam közbeavatkozni.
De Alonso nem hallgatott rám. Apám még egyszer végignézett rajtunk, majd lassan bólintott.
– Rendben, elmegyek. De ne felejtsétek el, hogy mindig itt leszek, ha szükségetek van rám – mondta, mielőtt elindult volna az ajtó felé.
Deizi és Vivi szorosan hozzám bújtak, és éreztem, hogy a feszültség és az aggodalom újra ránk telepszik, ahogy apám kilépett a szobából. Tudtam, hogy az igazság kiderítése és a családunk védelme érdekében továbbra is erősnek kell maradnunk, bármennyire is nehéz legyen a helyzet.