Dr. Raviole látogatása, talán mégis van remény
Egyik nap, mikor épp a cellámban olvastam, egy őr jött értem. Meglepődtem, mert látogatási időn kívül volt. Az őr szűkszavúan közölte, hogy valaki fontos akar beszélni velem. A szívem hevesen vert, ahogy a látogatószobába vezettek.
Amikor beléptem, egy ismeretlen férfi ült az asztalnál. Középkorú lehetett, de az arca fáradt és megviselt volt. Felállt, amikor meglátott, és udvariasan bemutatkozott.
– Jó napot, Mia. A nevem Pedro Raviole, pszichológus vagyok. Az apád kért meg, hogy beszéljek veled – mondta nyugodt hangon.
Leültem, és próbáltam összeszedni a gondolataimat. – Miről van szó, doktor úr?
– Az apád elmondta, hogy nem emlékszel az éjszakára, amikor anyádat megtámadták. Azért vagyok itt, hogy segítsek visszanyerni az emlékeidet – magyarázta Dr. Raviole.
– Hogyan? – kérdeztem bizonytalanul.
– Hipnózis segítségével – válaszolta. – Ez egy módszer, amivel felidézhetjük az elfeledett emlékeket. De csak akkor működik, ha te is beleegyezel és kész vagy rá.
Egy pillanatig haboztam, majd bólintottam. – Rendben. Próbáljuk meg.
Dr. Raviole nyugodtan és türelmesen vezetett végig a folyamaton. Lassan mélyebbre és mélyebbre vitt, míg végül teljesen ellazultam. Ahogy a hangja vezetett, egyre inkább kezdtem felidézni az éjszaka eseményeit.
Egy sötét szoba képe jelent meg előttem. Anya a földön feküdt, vérben úszva. Én térdeltem mellette, kétségbeesetten próbáltam segíteni neki. Hallottam a saját hangomat, ahogy segítségért kiáltok. De volt ott valaki más is. Egy árnyékos alak, akinek az arca nem volt tisztán kivehető.
– Ki az? – suttogtam a hipnózis alatt.
– Próbálj koncentrálni, Mia. Nézd meg alaposan az alakot – biztatott Dr. Raviole.
Az alak közeledett, és lassan kezdett tisztulni a kép. Egy férfi volt, de az arca még mindig homályos. Hirtelen felismerés villant belém.
– Nem ismerem őt, de valamiért... valamiért ismerősnek tűnik – mondtam zavartan.
Dr. Raviole tovább biztatott. – Figyelj a részletekre. Valami jellegzetes vonásra, ruhára, bármi, ami segíthet azonosítani őt.
A férfi közelebb lépett, és akkor megpillantottam a nyakán egy tetoválást. Egy sárkány volt, körülötte lángokkal. Ez a kép élesen beégett a memóriámba.
Hirtelen felébredtem a hipnózisból, és zihálva kaptam levegő után. Dr. Raviole aggódva figyelt.
– Jól vagy, Mia? – kérdezte.
– Igen, csak... csak emlékszem valamire. Egy tetoválás. Egy sárkány, lángokkal körülvéve – mondtam izgatottan.
Dr. Raviole bólintott. – Ez nagyon fontos információ. Az apádnak elmondom, és megpróbáljuk azonosítani az illetőt. Talán közelebb kerülünk az igazsághoz.
Ahogy Dr. Raviole távozott, éreztem, hogy egy lépéssel közelebb kerültünk a rejtély megoldásához. A tetoválás nyomravezető lehetett. Reméltem, hogy ez az információ segít megtalálni az igazi tettest, és tisztázni engem a vádak alól.
A nap hátralévő részében a gondolataim az emlékek körül forogtak. Vajon ki lehetett az a férfi? Miért volt ott azon az éjszakán? És vajon kapcsolódik-e a családunk titkaihoz? Az igazság egyre közelebb volt, és bár az út még mindig sötét és veszélyes, tudtam, hogy nem vagyok egyedül. Brumi, Péter és apám mellett minden esélyem megvolt arra, hogy kiderítsem a teljes igazságot, és visszaszerezzem az életemet.