Peter, aki már hosszú ideje Paulo Greco fogságában volt, elhatározta, hogy megszökik és segít Heidinek is. A szökés terve azonban nem volt egyszerű, hiszen Paulo szigorúan őrizte őket, és a házban minden lépésüket figyelték. Peternek okosnak és találékonynak kellett lennie, ha sikerrel akart szökni.
Egy éjszaka, amikor a ház csendes volt és mindenki mélyen aludt, Peter megkezdte a tervét. Tudta, hogy az apja biztonsági rendszerei erősek, de észrevett egy gyenge pontot: a cellájában lévő ablakot, amelyet ritkán használtak, és amelyet nem őriztek szigorúan. Peter hónapok óta gyűjtögetett eszközöket, amelyeket a cellájában talált, és ezek segítségével sikerült kinyitnia az ablakot.
A szökés pillanatában Peter szíve vadul vert, de tudta, hogy nincs visszaút. Kiolvasztotta az ablakon a rácsokat, és óvatosan kiszökött a friss éjszakai levegőbe. A sötétben lopakodva elindult, hogy megtalálja Heidi celláját. A kis lány sírása vezette őt a megfelelő irányba.
Amikor megtalálta Heidi celláját, Peter gyorsan cselekedett. A korábban megszerzett eszközökkel kinyitotta a zárat, és belépett a sötét helyiségbe. Heidi ijedten húzódott a sarokba, amikor meglátta Petert, de ő gyengéden szólt hozzá:
– Ne félj, Heidi, én vagyok Peter. Mia barátja vagyok, és itt vagyok, hogy segítsek neked.
Heidi, bár még mindig félénk volt, érezte Peter jó szándékát, és hagyta, hogy a fiú magához ölelje. Peter óvatosan kiemelte a kislányt az ágyból, és elindultak a szabadulás felé. Tudta, hogy minden perc számít, és hogy gyorsan kell cselekedniük, mielőtt Paulo vagy az őrei észrevennék a hiányukat.
A ház labirintusszerű folyosóin keresztül lopakodva Peter és Heidi végül elértek egy hátsó ajtóhoz, amely a kert felé vezetett. A kertben rejtett útvonalakon keresztül sikerült eljutniuk a ház kerítéséhez, ahol Peter korábban készített egy rejtett részt, amelyen keresztül ki tudtak szökni.
A szabadban, a holdfény alatt Peter megfogta Heidi kezét, és elindultak a város felé, ahol reménykedett, hogy találkozhatnak Miával és a többiekkel. Tudta, hogy nehéz út áll előttük, de a remény és a szeretet, amit Mia és a családja iránt érzett, erőt adott neki, hogy tovább menjenek.
Peter és Heidi szökése csak az első lépés volt a rejtélyek megoldásában, és Peter elszánt volt, hogy felfedje az igazságot, amiért az apja ezt tette velük. A múlt sötét árnyai talán végre felszínre kerülnek, és Peter készen állt szembenézni velük, bármilyen fájdalmas is legyen. A szeretet és a remény vezérelte őket, és tudták, hogy nem adhatják fel.
A holdfényes éjszakában, amint Peter és Heidi a város felé siettek, a fiú megpróbálta megnyugtatni a kis lányt.
Peter: Heidi, ne félj, biztonságban vagy velem. Hamarosan találkozunk apáddal és mindent rendbe hozunk.
Heidi: Miért hozott el az a bácsi? - mondta keserűen Heidi. Nagy szemei csak úgy csillogtak az éjszakában.
Peter: Mert Mia az egyik legjobb barátom, és te most már a családom vagy. Mindig vigyázni fogok rád.
Heidi: És miért tették ezt velem? - Kérdezte Heidi szomorúan, miközben Petert elvarázsolta Heidi törékenysége, bizalma és ártatlansága.
Egy percre megálltak. Peter leguggolt Heidihez, mélyen a szemébe nézett miközben megérintette Heidi kis arcát.
Peter: Nézz rám Heidi baba! Nézz mélyen a szemembe! Most szépen elfelejted ami a bácsinál történt! Azt hiszed, hogy most csak elkóricáltál éjjel és most hazaviszlek mert megtaláltalak az erdő szélén. Rendben?
Heidi: Oké.
Peter: Tehát hol voltál, honnan viszlek haza?
Heidi: Az utcáról mert álmomban megint elkóricáltam.
Peter: Helyes! De siessünk nehogy jöjjön a Mumus.
Heidi: Mi az a Mumus?
Peter: Nem tudod ki az a Mumus?
Heidi: Nem. Miért, ki az?
Peter: Akkor senki. - mosolyogta el magát Peter.
A kis lány szemeiben lassan csillanás jelent meg, mintha érezné a köztük lévő különleges kapcsolat kezdetét.
Amikor megérkeztek Gross házához, Peter óvatosan kopogtatott az ajtón. Gross meglepetten nyitott ajtót, de amikor meglátta Heidit, az arcára széles mosoly terült.
Gross: Ó, te vagy az a kislányom, Heidi! Úgy hiányoztál. Jól vagy? Ó kincsem majd bele haltam az aggodalomba.- alig fejezte be a mondatot és sírásba tört ki miközben szorosan ölelte lányát, mintha soha nem akarná elengedni. Majd Heidi finoman eltolta magától, hogy szemébe tudjon nézni apjának, aztán finoman megsimogatta apja arcát.
Heidi: Miért sírsz Apa? Csak álmomban elkóboroltam. De Peter rám talált.
A sírást hirtelen abba hagyta Gross, és kérdőn nézett Peterre. De Peter nem mondott semmit, csak vállat vont mintha ő sem értené.
Gross: Ne aggódj, kicsikém. Csak kicsit kimerült vagyok, mert sokat dolgoztam és megrémültem mikor nem találtalak. Menj kincsem a szobádba azonnal megyek utánad.
Heidi : Rendben apa, de siess álmos vagyok! - mondta Heidi valóban álmos szemekkel. De mielőtt elindult volna a szoba felé még oda szaladt Peterhez és megölelte a lábát- Köszönöm hogy haza hoztál. Jó éjt Peter! - majd reakciót nem megvárva beszaladt a szobájába.
Gross tekintetével még a kísérte a kislányt, aztán Peter felé fordult.
Gross: Hol volt? Miért nem emlékszik? Mi történt?
Peter: Nézd Gross, nincs sok időm. Apámnál volt, sajnálom. - sütötte le fejét szomorúan és szégyenkezve.- Engem is ő tartott fogva, de végül sikerült kiszabadulni. Fogalmam sincs miért nem emlékszik Heidi. De azért lássa orvos, sose tudni.
Gross kicsit összezavarodottan, de hálásan nézett Peterre, majd megölelte.
Gross: Köszönöm.Te is elég rosszul nézel ki, nem jössz be egy kicsit legalább? Rád is jó lenne ha rád nézne egy orvos.
Peter: Nem, sietnem kell a Galfinik itt ólálkodnak.
Gross: Várj, oda adom a mobilom. Bármi történhet, tudj segítséget hívni.
Peter: Semmi szükség rá, nekem nincs kit hívnom.
Gross: Ne mondd ezt kérlek. Engem és Sessyt mindig hívhatsz. Ha bármi történik hívj és rohanok.
Peter: Nem, sajnos nem lehet mennem kell mihamarabb. De kösz a mobilt. Mondd meg kérlek Miának és Bruminak hogy ölelem őket.- mondta miközben már elindult kifelé- Vigyázzatok magatokra!- szólt vissza még utoljára mielőtt még futásnak eredt. Gross teli volt aggodalommal Peter miatt, de bezárta az ajtót és Heidihez sietett miközben hívott egy orvost.
A hajnal első sugarai már megcsillantak az égen, amikor Peter, aki még csak az utcában járt, megpróbálta összeszedni az erejét. A testét fájdalom járta át, de a gondolat, hogy Heidi biztonságban van, erőt adott neki. A Gross házától való távozása óta tudta, hogy Elena Galfini emberei és Angelo figyelik minden lépését, de nem számított rá, hogy ilyen gyorsan rátalálnak.
Angelo: Peter! Mindvégig tudtam hogy ti voltatok, mocskos szemét Greco banda. Annyi vér lehetett volna apád pucájában hogy maga jön ide, a mocskos féreg! De így is jó!
Peter tudta, hogy nincs esélye a menekülésre, ezért szembenézett Angeloval és a többiekkel, akik rátámadtak. A dulakodás heves volt, és Peter minden erejével küzdött, de túlerőben voltak. Végül, miután megverték, elhagyták őt a földön fekve, sérülten és magányosan. A földön fekve, sérülten, Peter próbált összeszedni annyi erőt, hogy felkeljen és elmeneküljön, mielőtt visszatérnének befejezni, amit elkezdtek. A fájdalom ellenére, lassan, nehézkesen felállt, és elindult a város felé, remélve, hogy találkozhat Mia-val és Brumival, és elmondhatja nekik, hogy Heidi biztonságban van. Elővette a mobilt és egy nehezen érthető sms-t írt Basilnak: Tes ó A prk fflé taruk siss. - ez annyit jelentett: - Tesó a park felé tartok siess! Szerencsére Basil már ébren volt és azonnal észre vette az üzenetet. Nem is tétovázott sokat, elindult és közben felhívta Miát, aki szintén azonnal megszökött hogy segítsen Peternek.
A város felé botorkálva Peter minden lépése fájdalommal telt, de a tudat, hogy Heidi biztonságban van, erőt adott neki. A sérült fiú a város szélén lévő park felé vette az irányt, ahol remélte, hogy Mia és Brumi megtalálhatják.
Peter: (magában) Csak még egy kicsit, Peter. Nem adhatod fel. Mia és Brumi tudniuk kell, hogy Heidi biztonságban van.
A parkban egy padhoz érve Peter összeesett, kimerülten és fájdalmasan. Nem sokkal később Mia és Brumi aggódva érkeztek meg, miután értesültek a történtekről.
Mia: Peter! Mit tettek veled?
Brumi: Ki volt az, Peter? Ki bántott így?
Peter lassan felemelte a fejét, és a barátai szemébe nézett.
Peter: Angelo és a Galfini emberei. De ne aggódjatok, Heidi biztonságban van. Gross-nál van.
Mia és Brumi megkönnyebbülten sóhajtottak, de a düh még mindig lángolt a szemükben.
Mia: Megfizetnek ezért, Peter. Nem hagyjuk, hogy így bánjanak veled vagy bárki mással a családból.
Brumi: Igen, de most a legfontosabb, hogy téged ellássanak. Gyere, vigyünk kórházba.
Peter próbált tiltakozni, de Mia és Brumi nem hagyták.
Peter: Nem, nem kell kórház. Csak… csak vigyázzatok Heidi-re és Gross-ra. És… és mondjátok meg nekik, hogy sajnálom.
Mia és Brumi segítettek Peternek felállni, és óvatosan elindultak a közeli kórház felé. Ahogy haladtak, Peter tudta, hogy a harc még nem ért véget, és hogy a családja és barátai mellett állva, együtt fognak szembenézni a következő kihívásokkal. A szeretet és a remény vezérelte őket, és tudták, hogy nem adhatják fel.
Közben a Brücherek és a Galfinik értesülnek Heidi haza téréséről, és észreveszik, hogy Basil és Mia eltűntek. Azonnal megkezdik a keresésüket, miközben Heidi orvosi vizsgálatra kerül. A családok feszültsége egyre nő, ahogy a rejtélyek mélyülnek, és mindenki igyekszik összerakni a történet darabkáit.
A kórházban Peter és Heidi állapotát alaposan megvizsgálják, hogy meggyőződjenek róla, nincsenek súlyos sérüléseik. Heidi emlékei a fogságról hiányoznak, ami további kérdéseket vet fel a családokban. Gross és a többiek aggódnak Peter állapota miatt, de ők is tudják, hogy a legfontosabb most az, hogy Heidi biztonságban legyen.