Találkozás Brumival
Az éjszaka csendjében ismét útra keltem, hogy találkozzak Brumival. Szívem vadul vert, ahogy a villa hátsó kapuján kiosontam, tudván, hogy minden találkozásunkat titokban kell tartanunk. Az erdő szélén találkoztunk, ahol a holdfény gyengéden világította meg a környező fákat.
Brumi már várt rám, és ahogy megláttam őt, minden aggodalmam elszállt. Magas, izmos teste, barna haja és gyönyörű zöld szeme mindig elvarázsolt. Ahogy karjaiba zártam, éreztem a szívem gyorsabb dobbanását.
– Hiányoztál – suttogta a fülembe, miközben szorosan magához húzott.
– Te is – válaszoltam, és ajkaink találkoztak egy szenvedélyes csókban.
Az érintése forró volt, és ahogy végigsimított a hátamon, éreztem, hogy minden porcikám beleremeg. Szorosan hozzábújtam, mintha soha nem akarnám elengedni.
– Miért kell ennek ilyen nehéznek lennie? – kérdeztem elkeseredetten, ahogy egy pillanatra megszakítottuk a csókot.
– A családjaink... valamiért ellenzik a kapcsolatunkat – mondta Brumi sejtelmesen. – Apád sejti, hogy valami rokoni szál kötheti őt Vincent Brücherhez. Lehet, hogy ezért akarják távol tartani egymástól a családjainkat.
Éppen válaszolni akartam, amikor lépések zaja szakította meg a pillanatunkat. Éles fény világította meg az erdőt, és egy alak közeledett felénk. Angelo bácsikám volt az, aki dühtől tajtékozva rontott ránk.
– Mia, azonnal menj haza! – kiabálta, miközben Brumi felé indult.
Brumi próbálta megvédeni magát, de Angelo gyorsan rátámadt, és dulakodni kezdtek. Kétségbeesetten próbáltam közéjük állni, de Angelo ereje fölém kerekedett. Ahogy lökdösődtek, éreztem, hogy a helyzet egyre feszültebbé válik.
– Angelo, kérlek, hagyd abba! – kiáltottam, de ő nem hallgatott rám.
Brumi végül elkapta Angelo karját, és egy erőteljes mozdulattal hátralökte. Angelo a földre zuhant, és mérgesen nézett ránk.
– Ez nem fog itt véget érni – fenyegette Brumit, majd rám nézett. – Mia, most azonnal haza kell menned!
Kétségbeesetten néztem Brumira, aki visszanézett rám, és szemében ugyanaz a fájdalom csillogott, amit én is éreztem.
– Találkozunk még – mondta halkan, és egy utolsó csókot lehelt ajkaimra, mielőtt gyors léptekkel eltűnt az erdőben.
Hazafelé menet a gondolataim kavarogtak. Amikor visszaértem a villába, egy újabb meglepetés várt rám. Petra, Brumi húga és a legjobb barátnőm, végre szabadult a börtönből. Azt hitték, hogy tettestársam volt anyám támadásában, mert véres lett, amikor megpróbált segíteni. Most itt állt előttem, és ahogy megláttuk egymást, szinte egyszerre tört ki belőlünk a sírás.
– Petra, annyira sajnálom, hogy mindezt át kellett élned – mondtam, miközben szorosan megöleltem.
– Én is sajnálom, Mia. Nem tudtam mit mondani a rendőrségnek, és ezért gyanúsnak találtak – válaszolta. – De most itt vagyok, és együtt meg fogjuk oldani.
Ahogy Petra elmesélte a történetét, szívemben újra remény gyúlt. Bár a helyzetünk nehéz volt, a barátságunk és a szeretteink iránti szeretetünk erőt adott, hogy folytassuk a harcot. A nap végén tudtam, hogy nem vagyok egyedül, és együtt minden akadályt le tudunk küzdeni.
Petra és én leültünk a szobám egyik sarkába, ahol kicsit nyugodtabb volt a légkör. A csendet csak a távolban hallatszó neszek törték meg.
– Petra, el kell mondanom valamit – kezdtem halkan. – Ma este találkoztam Brumival az erdő szélén.
Petra szemei elkerekedtek. – És mi történt?
Mély levegőt vettem, majd folytattam. – Beszéltünk, és... nos, újra éreztük azt a szenvedélyt, ami köztünk van. De aztán Angelo bácsi ránk talált. Megpróbált elválasztani minket, és Brumi védekezni próbált. Dulakodtak... Angelo el akarta távolítani őt, de Brumi nem hagyta magát.
Petra szemei elsötétültek a düh és aggodalom keverékétől. – Tudtam, hogy Angelo kemény, de azt hittem, mégis van benne valami emberség. És Brumi? Jól van?
– Igen, végül sikerült elmenekülnie, de Angelo megfenyegetett minket. Nem tudom, mi lesz most – válaszoltam, és éreztem, hogy a szemem könnybe lábad.
Petra szorosan megfogta a kezemet. – Mia, meg kell találnunk a módját, hogy megoldjuk ezt a helyzetet. Nem hagyhatjuk, hogy a családjaink közötti viszály tönkretegye az életünket.
– Igazad van, de most te is veszélyben vagy itt. Nem látnak szívesen a Galfini házban, mert Brücher vagy – mondtam szomorúan.
Petra keserűen elmosolyodott. – Tudom. Mióta kiszabadultam, mindig érzem a megvetést. De bármi történjen is, számíthatsz rám. Most viszont tényleg mennem kell, mielőtt valaki meglát itt.
Felálltunk, és még egyszer szorosan megöleltük egymást.
– Vigyázz magadra– mondtam halkan.
– Te is . És ha bármire szükséged van, itt leszek – válaszolta, majd csendben kisurrant a szobából.
Ahogy Petra távozott, újra egyedül maradtam a gondolataimmal. Az erdő szélén történt események, a családi konfliktusok és Petra szavai mind-mind nehezedtek a vállamra. Tudtam, hogy hosszú és nehéz út áll előttünk, de a barátaim és szeretteim támogatása erőt adott ahhoz, hogy tovább küzdjek.