A villa falai között a csendet csak a húgaim, Deizi és Vivi suttogása töri meg, akik nehezen viselik anya és Heidi hiányát. Az őszinte nevetés, ami egykor betöltötte a házat, most elhalkult, és a szívem szorul össze, amikor látom őket, ahogy próbálnak erősek maradni ebben a bizonytalan időben.
Éjszakánként, amikor a ház minden zuga mély álomba merül, egy fura suttogás töri meg a csendet. A nevemet hallom, mintha a sötét folyosók mélyéről szólna hozzám. Álmaimban pedig egy fura lény tűnik fel, aki olyan csúnya, hogy szinte fáj ránézni. Ez a lény Mayának szólít, de nem tudom, mit jelent ez, és nem merem senkivel megosztani ezt a titkot.
Brumi távol van tőlem. A családjaink nem engedik, hogy találkozzunk, mert valahogy kiderült a kapcsolatunk. Nagyanyám, Elena, még csak sejti, de nem mondja ki nyíltan, csak utal rá. A tiltás súlya nehezedik ránk, és minden találkozásunkat titokban kell tartanunk, ami csak még jobban fokozza a vágyakozásunkat egymás iránt.
Peter eltűnt, és a Galfini család nem hajlandó róla beszélni. Úgy tűnik, mintha megvetnék őt, mert a Greco család tagja. A családom szemében ő csak egy ellenség, de számomra ő több annál; ő a barátom, aki mindig mellettem állt.
Anya állapota továbbra is súlyos, és apám, aki a Brücherekkel lehet, hogy valami rokoni kapcsolatban áll, nem mutatja az arcát. Hallottam Angelo bácsikámat erről beszélgetni Anyussal tegnap éjjel. A családi szálak összekuszálódnak, és én itt állok, próbálva megfejteni a múlt titkait, miközben a jelen kihívásaival küzdök.
Egyik este, amikor a villa csendjét csak a kinti szél susogása törte meg, végre lehetőségem nyílt, hogy találkozzak Brumival. Elhatároztuk, hogy a régi kert végében találkozunk, egy elhagyatott, borostyánnal benőtt pavilonnál, ahol senki sem zavarhat minket.
A szívem hevesen dobogott, amikor kiléptem a villa hátsó ajtaján. A holdfény megvilágította az utat, és a levelek halkan zizegtek a lábam alatt. Amikor odaértem a pavilonhoz, már ott várt rám. Brumi barna haja lágyan hullott a homlokába, és zöld szemei úgy csillogtak a holdfényben, mintha smaragdból lennének. Magas, izmos testével rabul ejtett, és éreztem, hogy minden aggodalmam elszáll, amikor megláttam őt.
– Mia – suttogta, amikor odaértem hozzá. A hangjában benne volt minden vágyakozás és szeretet, amit én is éreztem.
– Brumi – válaszoltam, és hozzáléptem. Az érintése meleg volt és megnyugtató. Az ujjaim végigsiklottak a karján, majd átkaroltam, és szorosan magamhoz húztam.
– Annyira hiányoztál – mondta, és ajkaink találkoztak. A csókja puha volt, mégis szenvedélyes. Éreztem, ahogy a keze a derekamra siklik, és szorosabban húz magához.
– Te is nekem, Brumi – suttogtam két csók között. Az érintése, az illata, mindent elvarázsolt bennem. Az éjszaka hűvös levegője körülölelt minket, de mi csak egymásra koncentráltunk.
– Nem értem, miért nem lehetünk együtt nyíltan – mondta keserűen, miközben egy pillanatra elhúzódott tőlem, hogy a szemembe nézzen. – Miért kell titkolóznunk?
– A családjaink... – kezdtem, de nem találtam a szavakat. – Tudom, hogy nehéz, de meg kell találnunk a módját, hogy erősek maradjunk.
Brumi bólintott, és ismét magához húzott. Az ujjaim a hajába túrtak, és éreztem, ahogy a szenvedély lángja egyre erősebben lobog közöttünk. Minden érintés, minden csók csak még jobban összekapcsolt minket, és tudtam, hogy bármi is történjék, nem adhatjuk fel.
Ahogy a pavilon árnyékában álltunk, az éjszaka csendjét csak a szívverésünk és a halk suttogásaink törték meg. A világ elhalványult körülöttünk, és csak mi léteztünk, két szerelmes, akik minden akadály ellenére kitartanak egymás mellett.
– Mia – suttogta Brumi, és a szemeiben láttam a végtelen szeretetet és vágyakozást. – Ígérem, hogy mindent megteszek, hogy együtt lehessünk.
– Én is, Brumi – válaszoltam, és újra megcsókoltam. Az éjszaka végtelennek tűnt, és mi csak egymás karjaiban találtunk menedéket a világ zűrzavara elől.
Az éjszaka csendje körülölelt minket, miközben Brumi karjai között álltam, és a világ összes aggodalma távolinak tűnt. Ahogy a pillanat varázsa kezdett elhalványulni, a valóság súlya újra rám nehezedett. Heidi és Peter eltűnése folyamatosan kísértett engem.
– Brumi – suttogtam, miközben kezemmel végigsimítottam az arcán. – Heidi már 2 hónapja és Peter... már két hete eltűntek. A rendőrség még mindig nyomoz, de nincs semmi konkrét nyom.
Brumi arca elkomorult, zöld szemeiben aggodalom csillant. – Tudom, Mia. A családjaik is teljesen kétségbe vannak esve. Peter anyja naponta hívogatja apámat, de nincs semmi előrelépés az ügyben.
A villa kertjében a holdfény játékosan táncolt a leveleken, miközben mi tovább beszélgettünk. – Miért történik ez velünk? – kérdeztem keserűen. – Miért kell ennyi fájdalommal és titokkal szembenéznünk?
Brumi sóhajtott, majd egy gyengéd csókot lehelt a homlokomra. – Nem tudom, Mia, de egy dolgot biztosan tudok: bármi is történjen, mi kitartunk egymás mellett. Meg fogjuk találni Heidit és Petert, és minden titokra fény derül.
Ahogy álltunk ott, összefonódva, az idő mintha megállt volna. Minden csók, minden érintés csak megerősítette a köztünk lévő köteléket. Éreztem, ahogy Brumi karjai biztonságot nyújtanak nekem ebben a kaotikus világban.
– Mi lesz most? – kérdeztem végül, amikor már egy ideje csendben álltunk egymás karjaiban.
– Most visszamész a villába, és próbálsz pihenni – válaszolta határozottan. – Én pedig figyelek és megpróbálok többet kideríteni az eltűnésükről. De ígérd meg, hogy óvatos leszel.
Bólintottam, bár nehezemre esett elengedni őt. – Ígérem. Te is vigyázz magadra.
Egy utolsó csókot váltottunk, majd lassan elindultam vissza a villa felé. A kert hűvös éjszakai levegője megborzongatott, de Brumi érintésének melege még mindig ott lüktetett bennem. Tudtam, hogy a következő napok nehezek lesznek, de a szerelmünk ereje mindent átsegíthet.
Ahogy visszatértem a villa hatalmas, díszes folyosóira, egy halk suttogás újra megütötte a fülemet. A nevemet hallottam, de nem tudtam meghatározni, honnan jön. Az éjszaka csendjét megtörő hang egy pillanatra megdermesztett, de aztán továbbmentem, próbálva figyelmen kívül hagyni a nyugtalanító érzést.
A szobám ajtajához érve még egyszer visszanéztem a kert felé, ahol Brumi várt rám. A távolság és a tiltások ellenére tudtam, hogy valahogy együtt fogunk maradni, és megoldjuk a rejtélyeket, amelyek körülöttünk kavarognak.
Az ágyamba feküdve ismét az álmaim furcsa lényéhez kerültem közelebb, aki Mayának szólított. A csúnya alak, akitől mindig megrettentem, ezúttal is megjelent, de most már tudtam, hogy a valóságban is szembe kell néznem vele. Az álomvilág és a valóság közötti határ elmosódott, és én egyre inkább éreztem, hogy a titkok megoldása nemcsak a családomat, hanem engem is érinteni fog.