Ismét itthon

Másnap reggel, meglepetésemre, váratlanul kiengedtek a börtönből. Az okot nem tudtam, de azonnal gyanakodni kezdtem, hogy nagyanyám keze van a dologban. Ahogy kiléptem a börtön kapuján, apám várt rám. Átölelt, és szorosan magához húzott.

– Haza kell mennünk, Mia. Nagyanyád házába viszlek, ahol Deizi és Vivi is vannak – mondta apám határozottan.

Az autóban ülve az aggodalom és a megkönnyebbülés keveredett bennem. Vajon mi történhetett, ami miatt ilyen hirtelen engedtek ki? És mi lehet Heidivel? Az autó zökkenései között az aggodalmaim egyre mélyebbre hatoltak.

Nagyanyám házához érve apám segített kiszállni az autóból. Beléptünk a házba, ahol Deizi és Vivi már vártak rám. Mindketten szorosan átöleltek, és a könnyeim eleredtek.

– Annyira hiányoztál – suttogta Deizi, miközben szorosan magához húzott.

– Ti is nagyon hiányoztatok – válaszoltam, és megpróbáltam mosolyogni, de a szívemben továbbra is ott volt a nyugtalanság Heidivel kapcsolatban.

Ahogy leültünk a nappaliban, apám komolyan nézett rám. – Minden erőnkkel azon leszünk, hogy megtaláljuk Heidit. Már értesítettük a hatóságokat és a kereső csapatokat is. Nem fogjuk feladni.

Bólintottam, és próbáltam elhinni, hogy minden rendbe jön. A családom körülöttem volt, és tudtam, hogy együtt bármire képesek vagyunk. Bár a rejtélyek és a titkok még mindig ott voltak, a remény és az elszántság erőt adott, hogy tovább harcoljak az igazságért és a családomért.

Apa ezzel hirtelen felállt, és gyorsan elköszönt. Elindult haza a házunkba, mert nem voltak túl jóban a nagyanyámmal. A nagyi, az én dédnagyanyám anya felől, Elena Galfini.

Neve olyan volt a környezetemben, mintha mindenki rettegné a nevét, amit én soha nem értettem, mert velem mindig a maga módján kedves volt. Ő nem olyan volt mint Anyus, anyának az anyukája, akit Selenának hívtak. Anyus velem akárcsak anya, egy végtelenül kedves,  gondoskodó volt. Állandó ölelkezés és puszik. Na, Dédi pont nem ez a rendezvény volt. Nem ölelkezett, távolságtartó de én mindig a jó szándékot láttam a rideg felszín alatt.

A villa hatalmas és elegáns volt, régi olasz stílusban épült, márvány padlóval és aranyozott díszítésekkel. Az előcsarnokban hatalmas csillár lógott, ami azonnal magára vonta a figyelmet. Az épületben számos Galfini élt, mindannyian elegánsan öltöztek, és az olasz nyelv dallamos szavai töltötték meg a tereket.

A nappaliban ülve Dédi, hűvös tekintettel nézett rám. Az őszes szőke haja szorosan kontyba volt kötve, és mindig kifogástalanul elegáns volt. Az arcvonásai szigorúak voltak, de a szemeiben valami rejtett melegség is csillogott.

– Mia, ülj le – mondta hűvösen, miközben helyet foglalt a hatalmas, bársonyborítású kanapén.

Leültem vele szemben, és próbáltam összeszedni a gondolataimat. Az aggodalom Heidi miatt és az új információk mind nehezítették, hogy tisztán lássak.

– Dédi – kezdtem bizonytalanul –, köszönöm, hogy segítettél kijutni. De miért most?

Elena szigorúan nézett rám. – Mia, a családunk mindig is bonyolult volt. Tudnod kell, hogy amit tettünk, azt a te és a családunk védelmében tettük. Most viszont koncentrálnunk kell arra, hogy megtaláljuk Heidit és tisztázzuk a nevedet.

Bólintottam, de éreztem, hogy több is van a háttérben. – Nagyi, miért van az, hogy ennyi titok övezi a családunkat? Miért kell nekem most ezekkel szembesülnöm?

Elena sóhajtott, és kissé lágyabb hangon folytatta. – Mia, a családunk története tele van fájdalommal és ármánnyal. Selena szintén sok mindenen ment keresztül. És anyád... Nos, ő mindig is különleges helyet foglalt el a szívemben, és mindent megtettünk, hogy megvédjük őt és titeket.

A villa hatalmas ablakain keresztül beáramló fény megvilágította nagyanyám arcát, és láttam rajta, hogy valóban aggódik. A hosszú folyosókon családtagok jöttek-mentek, mindenki sietett a maga dolga után, de a ház atmoszférája feszült volt.

– Nagyi, mi lesz most? Hogyan találjuk meg Heidit? – kérdeztem kétségbeesetten.

Elena komoly tekintettel nézett rám. – Minden kapcsolatunkat mozgósítjuk. De ne feledd, Mia, mostantól mindent meg kell tenned, hogy erős maradj. A családunk számít rád, és együtt meg fogjuk találni a megoldást.

Ahogy a beszélgetés véget ért, felálltam, és a szobám felé vettem az irányt. A villa hatalmas volt, és ahogy a hosszú, díszes folyosókon sétáltam, éreztem a családunk történelmének súlyát. Az egyik ajtónál Selena, az anyai nagymamám , jött szembe velem. Mindig is ő volt az, aki a legjobban megértett engem.

– Mia, minden rendben lesz – mondta Anyus, és szorosan megölelt.

Az ölelésében melegség és biztonság volt, ami segített enyhíteni a bennem kavargó érzéseket. Tudtam, hogy hosszú út áll előttünk, de a családom támogatása mellett képes leszek megküzdeni minden akadállyal.

Ahogy Anyus elengedett, mély levegőt vettem és körülnéztem a hatalmas, díszes folyosón. Az aranyozott keretekben lógó régi családi portrék alatt sétáltam el, érezve a múlt súlyát és a jelen feszültségét. A szobám felé haladva arra gondoltam, hogy milyen sok titok és rejtély rejtőzik ezek között a falak között.

A szobám ajtaja előtt megálltam, és benyitottam. A szoba tágas volt, elegáns bútorokkal berendezve, a falakat finom tapéta borította. Az ablakon kinézve a villa gyönyörű kertje tárult elém, ahol szökőkutak és szobrok álltak a virágágyások között. Az egész hely nyugalmat árasztott, de most ez a nyugalom csalóka volt.

Letelepedtem az ágyra, és próbáltam összeszedni a gondolataimat. Heidi eltűnése, az újonnan felfedezett családi titkok és a saját helyzetem mind nehéz terheket róttak rám. De tudtam, hogy erősnek kell maradnom. Az ajtón halk kopogás hallatszott, majd Selena nagymamám lépett be a szobába.

– Mia, szeretném, ha tudnád, hogy bármi történik, mindig számíthatsz rám – mondta Anyus, miközben leült mellém az ágyra. – A családunk sok mindenen ment keresztül, de együtt erősek vagyunk.

– Köszönöm, Anyus – mondtam halkan. – Néha úgy érzem, hogy ez az egész túl sok nekem. De tudom, hogy nem adhatom fel.

– Pontosan – bólintott Anyus. – És ne feledd, hogy nem vagy egyedül ebben. Elena, bár szigorú, mindig a család érdekeit nézi. És mi itt vagyunk neked.

Ahogy Selena nagymamám szavait hallgattam, egy kicsit megnyugodtam. Tudtam, hogy nem leszek egyedül ebben az időszakban, és a család támogatása mellett képes leszek megküzdeni minden akadállyal.

A napok teltek, és mindenki azon dolgozott, hogy nyomára bukkanjunk Heidi eltűnésének. Elena nagymama minden kapcsolatrendszerét mozgósította, és a villa egyfajta központjává vált a keresésnek. Anyus, apám és a család összes tagja, mind részt vettek a kutatásban, és én is minden tőlem telhetőt megtettem.

Egy este, amikor már mindenki pihenni tért, Elena nagymama bejött a szobámba. Az arcán még mindig ott volt a szigorúság, de a szemei lágyabbak voltak, mint valaha.

– Mia, van valami, amit el kell mondanom neked – kezdte halkan. – A családunk története nem egyszerű, és sok titok övezi. De most itt az idő, hogy mindent megtudj, ami szükséges ahhoz, hogy megértsd, miért történnek ezek a dolgok.

Feszülten figyeltem, és tudtam, hogy a következő szavai megváltoztathatják mindazt, amit a családunkról eddig gondoltam.

Elena nagyi szemeiben láttam a történetek súlyát, ahogy folytatta. – Mia, a családunk története tele van rejtélyekkel és titkokkal, amelyeket nem lehet egyszerűen elmesélni. A múltunk olyan, mint egy összetett gobelin, minden szál összefonódik a többivel. A Galfini és a Greco család közötti kapcsolatok mélyek és bonyolultak, és ezek a kapcsolatok határozzák meg a jelenünket.

– De mi köze ennek Heidihez? – kérdeztem, miközben próbáltam megérteni a nagyanyám célzásait.

Elena sóhajtott, és a szemei komolyak lettek. – Heidi eltűnése nem véletlen. Úgy tűnik, a Greco család újra aktivizálódott, és úgy döntöttek, hogy itt az ideje felújítani a régi számlákat. A béke, amit a családok között fenntartottunk, most veszélyben van. Heidi, a te húgod, a középpontjában áll ennek a hatalmi harcnak.

A szívem hevesen dobogott, ahogy a szavakat hallgattam. – És mit tehetünk? – kérdeztem reménykedve.

– Mindent megteszünk, hogy megtaláljuk őt – mondta Elena határozottan. – A családunk ereje mindig is az összetartásban rejlett. Most össze kell fognunk, és ki kell derítenünk, hol tartózkodik Heidi, mielőtt túl késő lenne.

Bólintottam, és az elszántság új hulláma söpört végig rajtam. – Nem hagyhatjuk, hogy a múlt árnyai elragadják a jövőnket. Meg fogjuk találni Heidit, és helyreállítjuk a családunk nevét.

Elena mosolya melegedett. – Pontosan így van.

Ahogy Elena távozott, a tükörbe néztem. A tükörképemben nem csak egy fiatal lányt láttam, hanem egy erős nőt, aki készen áll szembenézni a családja múltjával és jövőjével. A szívemet a család iránti szeretet és az igazság utáni vágy töltötte meg.

Felálltam, és elhatároztam, hogy cselekedni fogok. A következő napokban kutatásokat végeztem, információkat gyűjtöttem, és minden lehetséges forrást felhasználtam, hogy megtaláljam Heidit. A család minden tagja összefogott, és a villa valóban egy központtá vált, ahol a remény és az elszántság találkozott.